Versek, mondókák az időjárásról

Kurutty, kurutty, brekeke,
Nem esett már két hete.

Bolygó zápor
libben , táncol,
suhog a fű sűrüjén, fa ágán.

Kéklő halvány
felhők alján
kivirul a ragyogó szivárvány.

Jaj, az eső csepereg,
kis fehőcske pityereg.
Leejtett egy villámot,
Összetörött, kikapott:

Rádörrent a papája,
hogy jobban is vigyázhatna
Ne sírj ezért felhőcske!
Nagyobb baj is lehetne.

/RANKA – saját vers/

Láncos-lobogós,
ez a makk kopogós,
hazafut a mókus,
ha az ég zokogós.

Ázik a tölgy is,
fürdik a völgy is,
halkan muzsikál
künn az esővíz.

Cseppre csepp, megered,
Koppra kopp, már zuhog.
Nyisd ki gyorsan esernyődet,
Én alábújok.

Fák ruhája mind megázik,
Tócsák háta hólyagos,
Az utca, a házis fázik,
Én is csurom víz vagyok.

Cseppre csepp, megered.
Koppra kopp, már zuhog.
Nemsokára kisüt a nap,
Majd megszáradok.

Hévárt Andrea: Csipp-csepp

Csipp-csepp, csepereg,
megfázik a járda,
óvodába indulunk
együtt nemsokára.

Csipp-csepp, csepereg,
megfázik az erdő,
jön velünk az esőkabát
és az új esernyő.

Csipp-csepp, csepereg,
megfázik a város,
felvesztem a gumicsizmám,
és nem leszek sáros.

Azért csak az esőcsepp,
csak ő a legerősebb!
A felhőből lepottyan,
neki az meg se kottyan,
akkor lesz, attól eleven
bukfencezik a levelen.

Mint a gyík, fürge lábú;
szalad, sziklák alá bú,
de még a földbe is lemegy,
megfürdeti a gyökeret
s a száron, mintha lépcsőn
járna, a föld fölé jön.

Lesz majd belőle pára,
felszáll a napsugárra,
onnan átszáll a szélre,
haza talál az égre
s beáll megint esőnek.
Csak ő a legerősebb.

Jaj, az eső megered,
hullanak a vízzcseppek.
Beleesnek egy tóba,
Süt rájuk a napocska.

Fölszállnak a kék égre.
Hát ott mi lesz belőle?
Összeáll egy felhőbe,
Elfújja egy szellőcske.

Hegytetőnél majd megáll,
kicsit pihen s továbbáll.
Jöttmég sok-sok kis vízcsepp,
s felhőcske már nagyobb lett.

Nem férnek el egymás mellett
S jaj, az eső de megeredt.

/RANKA – saját vers/

Azért csak az esőcsepp,
csak ő a legerősebb!
A felhőből lepottyan,
neki az meg se kottyan,
akkor lesz, attól eleven
bukfencezik a levelen.

Mint a gyík, fürge lábú;
szalad, sziklák alá bú,
de még a földbe is lemegy,
megfürdeti a gyökeret
s a száron, mintha lépcsőn
járna, a föld fölé jön.

Lesz majd belőle pára,
felszáll a napsugárra,
onnan átszáll a szélre,
haza talál az égre
s beáll megint esőnek.
Csak ő a legerősebb.

Forrás:

Főoldal

Weöres Sándor: Ha a világ rigó lenne, Móra Ifjúsági Könyvkiadó, 1986, Budapest