Sünike, Sünike
Sünike, Sünike,
Sétálgat az erdőbe’
Tüskés hátán falevél,
Nem bánja, ha fúj a szél.
Süni, süni, sünike
Süni, süni, sünike
Sétálgat az erdőben.
Tüskés hátán falevél.
Megvédi, ha jön a tél.
Tegnap korán esteledett,
Sündisznócska ágyat vetett.
Ágyat vetett az avarba,
Kicsinyeit belerakta.
Fújhat a szél szakadatlan,
Melegít a puha paplan.
Jó a meleg földi fészek,
Aludjatok kis tüskések!
Kopasz dombon nő a fű,
Ugye milyen gyönyörű?
Odagurult két bogyó,
S elszaladt a sündisznó.
Őszi takaró
Az ősz piros, sárga barna
takarót borított a tájra,
itt ott néhány gesztenye
lett barna mintája.
Gondoltam, felemelem picit
megnézem mi bújt el alatta,
s mit látok? Ott didereg
nyári nap apraja és nagyja.
Bebújt alá melegedni
tengernyi kismadár,
s a daluktól mindig hangos
nyári zöld határ.
Sündisznócskák kuporognak
fázósan alatta,
álmos szemmel, teli hassal
várnak a tavaszra.
Szénszemű kicsi mókus
néz rám mérgesen,
azt hiszi, hogy mogyoróját
én majd elveszem.
Dehogy veszem! Ne is féljen,
lehajtom inkább a takarót,
s vágyva én is a melegre,
sietek haza az avaron.
A sündisznó
Kerek erdő sötét mélyén,
Tengeren túl, világvégén.
Fák alatt és bokrok között,
Aludt egy sündisznókölyök.
Álmában a világ jó volt,
Benne rosszat senki se szólt.
Süniházba béke várta,
A kis sündisznó ezt kívánta.
A hajnali szél felkeltette,
Álmait már messzi űzte.
Elindult hát bandukolva,
Ő se tudta, merre-hova.
Útja közben megbántották,
Mindenütt csak rúgták, vágták.
A kis sündisznó mit tehetett,
Visszavágott, védekezett.
A sünmalac hogyha mérges,
Teste kerek, háta éles.
Ha piszkálták, hát visszaszúrt,
Békessége már a múlt.
De a sünnek nagy a lelke,
Szúrni neki nincsen kedve.
Bántás elől elszaladna,
Ha tehetné, messze futna.
Ha tüske szúr az neki fáj,
De védi magát, ha muszáj.
Szomorkodik is magában,
Így bolyong a nagy világban.
Kerek erdő sötét mélyén,
Kis sünmalac aludni tér.
Álmodik egy szebb világról,
Békéről és boldogságról.