Versek mondókák arról, hogy hogyan készülnek az állatok a hideg télre

Kopár dió, mogyoró,
kis mókusnak ez való.
Odújába elrakja
Télen elropogtatja.

Süni, süni, sünike
Sétálgat az erdőben.
Tüskés hátán falevél.
Megvédi, ha jön a tél.

Tegnap korán esteledett,
Sündisznócska ágyat vetett.
Ágyat vetett az avarba,
Kicsinyeit belerakta.

Fújhat a szél szakadatlan,
Melegít a puha paplan.
Jó a meleg földi fészek,
Aludjatok kis tüskések!

Kopasz dombon nő a fű,
Ugye milyen gyönyörű?
Odagurult két bogyó,
S elszaladt a sündisznó.

Vége van a nyárnak,
hűvös szelek járnak,
nagy bánata van a
cinegemadárnak.

Szeretne elmenni,
ő is útra kelni,
De cipőt az árva
sehol sem tud venni.

Kapkod fűhöz-fához,
szalad a vargához,
fűzfahegyen lakó
varjú varga Pálhoz.

Azt mondja a varga,
nem ér ő most arra,
mert ő most a csizmát
nagy uraknak varrja.

Darunak,. gólyának,
a bölömbikának,
kár, kár, kár, nem ilyen
akárki fiának!

Daru is, gólya is,
a bölömbika is,
útra kelt azóta
a búbos banka is.

Csak a cinegének
szomorú az ének:
nincsen cipőcskéje
máig se szegénynek.

Keresi, kutatja,
repül gallyról gallyra:
“Kis cipőt, kis cipőt!”
egyre csak azt hajtja.