Erre csörög a dió
Erre csörög a dió,
arra meg a mogyoró,
mogyoróbokron, diófán,
mókusfüttyös domb alján
Lyukas dió
Lyukas dió, mogyoró,
a kis egér rágcsáló,
Nem menekülsz cincogó,
Bajszos cica a fogó.
Kopár dió, mogyoró
Kopár dió, mogyoró,
kis mókusnak ez való.
Odújába elrakja
Télen elropogtatja.
Tamkó Sirató Károly: Dombon
Dombon törik a diót,
hegy-ormon a magyorót,
-zajuk ide csattog!-
Völgyben meg a makkot!
Három diót feltörtem,
Négy mogyorót megettem,
Leltem egy zsák makkot,
– ebből ti is kaptok!
Jó a ropogó…
Jó a ropogó
piri mogyoró.
Mackó uram szereti,
bokrában felkeresi.
Egy tenyere tele vele,
a másikkal úgy csap bele.
Meghámozza, lám, lám,
És bekapja hám! hám!
Ha teleszed egy mancsot,
Vígan eszi és csámcsog.
Jó a ropogó
piri mogyoró.
Őszi takaró
Az ősz piros, sárga barna
takarót borított a tájra,
itt ott néhány gesztenye
lett barna mintája.
Gondoltam, felemelem picit
megnézem mi bújt el alatta,
s mit látok? Ott didereg
nyári nap apraja és nagyja.
Bebújt alá melegedni
tengernyi kismadár,
s a daluktól mindig hangos
nyári zöld határ.
Sündisznócskák kuporognak
fázósan alatta,
álmos szemmel, teli hassal
várnak a tavaszra.
Szénszemű kicsi mókus
néz rám mérgesen,
azt hiszi, hogy mogyoróját
én majd elveszem.
Dehogy veszem! Ne is féljen,
lehajtom inkább a takarót,
s vágyva én is a melegre,
sietek haza az avaron.
Kányádi Sándor: Tisztás szélén mogyoró
Tisztás szélén mogyoró,
mogyoróbokor;
kalapomban kikerics,
kikerics-csokor.
Lemenőben van a nap,
lemenőben már;
le is ment, már valahol
túl a hegyen jár.
Elvitte a nyarat is
magával a nap:
őszi szellő szekerén
jön az alkonyat.
Megborzong a mogyoró,
mogyoróbokor;
kalapomban kókad a
kikerics-csokor.
Szarvas bődül a tetőn,
megremeg a völgy;
ijedtében makkot ejt
mellettem a tölgy.
Fogom hát a botomat
és leballagok;
szembe vélem jön a hold
és a csillagok.