Versek, mondókák a gesztenyéről

Sarkady Sándor: Gesztenyecsalogató

Héj, héj, héj,
Szúrós tüskehéj,
Vadgesztenyehéj;
Tarka boci lakik benne –
Potty, ide a tenyerembe!
Héj, héj, héj,
Nyílj ki, tüskehéj!

Gesztenye Gusztika

Gesztenye Gusztika zöld faágon lakott,
Nem volt ködmönkéje, nem viselt kalapot.
Addig izgett-mozgott, míg kirepedt a bőre,
leesett a földre.
Hej, de fényes legényke lett belőle!

Nemes Nagy Ágnes: Hány ujja van?

Öt ujja van a gesztenyefa-
levélnek.
Öt ujja van, mint a gyerek
kezének.
Öt ujja van? Nem mind olyan.
Legtöbbjének hét ujja van.
Öt ujja,
Hét ujja,
Hozzá még a hátulja.

Weöres Sándor: Gesztenye úrfi

Őszi főzőcske

Keresek egy üstöt,
mindent bele gyűjtök.
Bokor alól mogyorót,
nagy fű közül a diót,

árokpartról gesztenyét,
tölgynek sárga levelét,
csipkebogyó bokrot,
mindent bele hordok.

Fakanállal a kezemben
énekelek jókedvemben,
gyönyörű szép színekben
ősz pompázik üstömben.

Nemes Nagy Ágnes: Gesztenyefalevél

Találtam egy falevelet,
Gesztenyefa levelét.
Mintha megtaláltam volna
egy óriás tenyerét.

Ha az arcom elé tartom,
Látom, nagyobb, mint az arcom.
Ha a fejem fölé teszem,
látom, nagyobb, mint a fejem.
Hogyha eső cseperegne,

nem bánnám, hogy csepereg,
az óriás nappal-éjjel,
óriási tenyerével
befödné a fejemet.

Tarbay Ede: A hiú törpe

Törpe ül a gesztenyefán,
vadgesztenye-törpe,
feje barna, a sipkája
zöld és csupa tüske.

Feje fölé esernyőt tart:
– kopp! – kopog a zápor;
lics-locs eső, amint eláll,
lemászik a fáról.

Térül-fordul, tócsát keres,
megy a sáros partra,
megnézi, hogy elég zöld és
szúrós-e a sapka?

Amíg hajlong, zöld sipkája
toccs! a vízbe toccsan,
így bosszúsan tovább sétál,
ma sem tudni, hol van!

Őszi takaró

Az ősz piros, sárga barna
takarót borított a tájra,
itt ott néhány gesztenye
lett barna mintája.
Gondoltam, felemelem picit
megnézem mi bújt el alatta,
s mit látok? Ott didereg
nyári nap apraja és nagyja.

Bebújt alá melegedni
tengernyi kismadár,
s a daluktól mindig hangos
nyári zöld határ.
Sündisznócskák kuporognak
fázósan alatta,
álmos szemmel, teli hassal
várnak a tavaszra.

Szénszemű kicsi mókus
néz rám mérgesen,
azt hiszi, hogy mogyoróját
én majd elveszem.
Dehogy veszem! Ne is féljen,
lehajtom inkább a takarót,
s vágyva én is a melegre,
sietek haza az avaron.