Kedves Látogató! Mesegyűjteményemmel szeretném megkönnyíteni a megfelelő mese kiválasztását a vadon élő állatok, erdei állatok témahétre. A gyűjtemény egy felsorolásból áll. Egy-egy mese történetét el tudjátok olvasni néhány sorban. Amelyik mese története megnyerte a tetszéseteket, azt meg tudjátok nyitni a mese címére kattintva. Eredményes keresgélést kívánok! RANKA
Fésűs Éva: A három kiskecske
- Terjedelem: Hosszú (1,5-2 A4-es oldal)
- Összefoglaló: Három kecskegida kiment a rétre legelészni. Az első kettő testvér pont azt a füvet/levelet szemelte ki magának, amin egy méh üldögélt. A méhecske kérte, hogy ne egyék meg alóla, de nem hallgattak rá. A harmadik kecske nem ette meg a virágot a méh alól. Másnap sírt a három gida, mert beteg lett az anyjuk. A farkas ezt kihallgatta és báránybőrbe bújt, hogy doktort játszva elcsalja a gidákat. Elvitte a három gidát gyógyfüvet gyűjteni. A méh figyelmeztette azt a gidát, aki segített neki és egy tervet eszelt ki, hogy segítsen rajtza és testvérein. Elhívta társait és amikor a gida lehúzta a bőrt a farkasról, agyonszúrkálták és egy verembe űzték. A mamájuk mikor ezt látta, meggyógyult, a farkast pedig elvitték a vadászok egy állatkertbe.
- A mesében szereplő vadállatok:
- Farkas
Fésűs Éva: A korcsolyázó mackó
- Terjedelem: Közepes (1,5 A4-es oldal)
- Összefoglaló: A kis medvebocs bár tudta, hogy még nem hagyhatja el a barlangot, kiment a tóhoz, ahol a gyerekek korcsolyáztak. Ő is szeretett volna korcsolyázni. Amikor zajt csapott, a gyerekek megijedtek és elmenekültek. Az állatok ráadtak két pár korcsolyát és a bocs csúszkált a tavon, de az beszakadt és a medve elmerült. Az állatok az egyik gyerek sálával húzták ki. Mire hazaért jól megfázott.
- A mesében szereplő vadállatok:
- Medve
- Őz
- Mókus
- Nyúl
- Szarvas
- Róka
Fésűs Éva: Bundavásár
- Terjedelem: Hosszú (2 A4-es oldal)
- Összefoglaló: Régen az állatok csupaszok voltak. Egy szűcs érkezett az erdőbe és bundát készített, hogy az állatoknak eladja. Nagy volt a tülekedés és mindenki azzal fizetett, amit enni szokott. Amikor már mind elfogyott a bunda, a szűcs elkezdett összepakolni. Ekkor jutott oda a süni, eddig a nagy tömeg miatt nem tudott. Kérte a szűcsöt, hogy adjon neki is valamit, de minden elfogyott, ezért megkapta a tűpárnát. Az állatok kicsúfolták miatta. A róka meg akarta nézni közelebbről, de a sün összegömbölyödött és a rókát megszúrták a tüskék. Belátták az állatok, hogy mégiscsak jó ez a bunda. Ráadásul a lepottyanó körték megmaradtak rajta.
- A mesében szereplő vadállatok:
- Medve
- Őz
- Mókus
- Nyúl
- Szarvas
- Róka
- Vidra
- Pocok
- Menyét
- Borz
- Ürge
- Hörcsög
- Vaddisznó
- Farkas
Fésűs Éva: Játékország kis mackója
- Terjedelem: Hosszú (2 A4-es oldal)
- Összefoglaló: Mikulás szánja átsuhant az erdő és leesett róla egy mackó. Egy nyuszi odament hozzá és megkérdezte, hogy mi történt. A maci megszökött, mert nem akarta, hogy a gyerekek összefogdosság puha bundáját. A nyuszi azt tanácsolta neki, hogy kérje meg az erdőben lakó medvéket, hogy fogadják be. A medvék kinevették, hogy nem tud semmit, amit egy igazi medve. A kis mackó elmenekült és addig futott, amíg egy házhoz nem ért. A ház ablakában egy pár cipő volt. A maci beleült. A kislány észrevette és kivette a cipőből. A maci először megijedt, de utána rájött, hogy jó helyen van.
- A mesében szereplő vadállatok:
- Mókus
- Nyuszi
- Őz
- Róka
- Medve
Fésűs Éva: A sete-suta őzike
- Terjedelem: Hosszú (2 A4-es oldal)
- Összefoglaló: Volt az erdőben egy sete-suta ügyetlen őzgida, akit beiratott az anyukája a tánciskolába, hogy megtanuljon járni. A tánciskolában ő volt az egyedüli, akinek semmi sem sikerült. Ki is nevette mindenki, a tánctanár pedig kiíratta az óráról. Az őzike bánatában a patakhoz ment sírdogálni. A patak azt tanácsolta neki, hogy ugráljon végig a vízben lévő köveken egyik part ról a másikra. Az őzgida furcsállta, de hallgatott a patakra. Addig ugrándozott ide-oda ide-oda, hogy a patak azt mondta neki, hogy már készen áll, hogy átugorja. Az őzike úgy átugrott, hogy virágot sem ért a lába. Visszament az iskolába, hogy megmutassa, milyen ügyes lett. Az iskolában épp bált tartottak, amikor megjelent a farkas és azt mondta, hogy a legügyesebb táncossal szeretne táncolni. Erre a sete-suta őzike kiugrott a bokrok közül és azt mondta a farkasnak, hogy vele kell táncolnia. A farkast úgy megtáncoltatta, hogy már lógott az ordas nyelve. A patakig táncoltak, ahol az őz átugrott a túlsó partra. A farkasnak már nem volt ereje átugrani és a vízbe esett. Az őzikét sokáig ünnepelték és ő lett az erdő legügyesebb őze.
- A mesében szereplő vadállatok:
- Őz
- Farkas
Fésűs Éva: A bátor nyulacska
- Terjedelem: Hosszú (2,5-3 A4-es oldal)
- Összefoglaló: Az egyik nyulacska az erdőben túl bátor volt. A szülei féltették, a tanító bácsi pedig bátorságáért intőt adott neki. A nyúl elszomorodott, mert a káposztavásárból szeretett volna vásárfiát. A nyulak róka és farkas nyomot találtak, ezért a vásár elmaradt. A bátor nyuszi azon törte a fejét, hogyan mentheti meg a vásárt és hogyan teheti jóvá az intőt. A kút mellé egy gödröt ásott és abból elkezdett siránkozni. Odajött a róka, oda hívta a farkast is, mert a nyulacska azt mondta hogy nem tudja a róka egyedül felhúzni a kútból. A nyúl túl járt az eszükön és a két állat beleesett a kútba. Így mentette meg a nyúl a káposztavásárt.
- A mesében szereplő vadállatok:
- Nyúl
- Farkas
- Róka
Fésűs Éva: A hinta
- Terjedelem: Hosszú (2 A4-es oldal)
- Összefoglaló: A gyerekek elmentek kirándulni az erdőbe. Az állatok elbújtak és csak figyelték, mit csinálnak a gyerekek. Az egyik fára felkötöttek egy hintát. Aztán eleredt az eső és a gyerekek elfutottak, ki az erdőből egy fedett helyet keresni. Mikor elállt az eső, az állatok előbújtak és mindegyikőjük elsőként szerette volna kipróbálni a hintát. Egyre többen és többen ültek fel a hintára, míg le nem szakadt. Az állatok nagyon szomorúak lettek és azt várták, mikor jön megint egy gyerekcsapat, aki ottfelejt egy hintát, mert akkor már nem veszekednének rajta, hanem szép sorjában mindenki ráülne.
- A mesében szereplő vadállatok:
- Mókus
- Róka
- Medve
- Vadmalac
Vlagyimir Szutyejev: A gomba alatt
- Terjedelem: Rövid (1/2 A4-es oldal)
- Összefoglaló: Eleredt az eső és a hangya egy gomba kalapja alá menekült. Ahogy várta, hogy elálljon az eső sorra érkeztek a bőrig ázott állatok, hogy menedéket kérjenek. A hangya mindig megjegyezte, hogy így is szűkösen férnek el. Végül egy nyúl érkezett, akit a róka üldözött. Az állatok elbújtatták és az érkező rókának azt mondták, hogy nem látták a nyulat. Mikor elállt az eső az állatok elcsodálkoztak, hogyan férhetett el mindenki a gomba alatt. A béka kinevette őket.
- A mesében szereplő vadállatok:
- Mezei nyúl
- Róka
Vlagyimir Szutyejev: A négy kis ezermester
- Hossza: rövid (0,5 A4-es oldal)
- Összefoglaló: A medve készített egy szekeret, aminek mindegyik kereke más méretű lett, ezért kidobta. A kakas, a légy, a béka és a sün együtt lakott. Megtalálták a szekeret. A nyúl kinevette őket, amiért el szerették volna vinni a kerekeket. A légy a legkissebből rokkát, a sün az eggyel nagyobból talicskát, a senem kicsi, senem nagyból a béka egy kutat, a kakas a legnagyobból vizimalmot készített. Amikor elment hozzájuk a nyúl, vendégül látták. Kesztyűt, ételt és italt kapott. Bocsánatot kért az állatoktól, amiért kinevette őket.
- A mesében szereplő vadállatok:
- Sün
- Béka
- Mezei nyúl
Vlagyimir Szutyejev: A fenyőfa
Forrás:
Fésűs Éva: Az ezüsthegedű, Szent István társulat az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, 2013, Budapest
Vlagyimir Szotyejev: Vidám mesék, Móra Könyvkiadó, 2016, Dabas
www.mesemorzsa.blogspot.com
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: